I. A szándékos veszélyeztetési bűncselekmények - így a Btk. 186. §-a szerinti közúti veszélyeztetés - esetében az elkövetőnek a veszélyhelyzet előidézésén túlmenően - a minősített alakzatokba foglalt - bármely káros eredményre kizárólag csak a gondatlansága terjedhet ki.

II. A szándékos veszélyeztetési bűncselekményekkel halmazatban a segítségnyújtás elmulasztása akkor állapítható meg, ha az elkövető által szándékolt veszélyhelyzeten túl a sérülés mint eredmény is létrejön.

I. A Btk. XIII. fejezetében foglalt közlekedési bűncselekmények közül a törvényhozó
a Btk. 184. §-ában megfogalmazott közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény;
a Btk. 185. §-ában meghatározott vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése:

végül a Btk. 186.§-a szerinti közúti veszélyeztetés bűntette
minősített eseteit - lényegében - azonos büntetési tételek alá vonta, függetlenül attól, hogy az elkövető szándéka más-más veszélyformára (konkrét, elvont, közvetlen) terjedt ki.

Ugyanakkor a Btk. 171.§-ának (3) bekezdésében foglalt foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés speciálisan megfogalmazott alapesetének és minősített eseteinek büntetési tételei a fentiekben tárgyalt közlekedési bűncselekményektől eltérően enyhébbek.

Az ellentét azonban csak látszólagos. Nincs szó ugyanis arról, hogy a különböző foglalkozási szabályok megsértésével szándékosan létrehozott veszélyhelyzet különböző társadalmi megítélés alá esne, és ennek megfelelően valamilyen eltérő jogellenességet tükröznének a büntetési tételek.

A különbözőséget csupán az indokolja, hogy a rohamosan fejlődő közlekedés a társadalom életének egyre fontosabb tényezőjévé válik, ezért az e körben megvalósított - szándékos jellegű - cselekmények az élet és testi épség veszélyeztetésén túlmenően egy további igen jelentős társadalmi követelmény - a közlekedés biztonságához fűződő érdek - sérelmével is járnak, és ez teszi indokolttá a szigorúbb büntetőjogi megítélésüket is.
A foglalkozási szabályok megszegésével vagy más módon megvalósított szándékos veszélyeztetési bűncselekmények közös jellemzője:

egyfelől a szabályszegés szándékos volta;

másrészt az, hogy a további, akár egyenes, akár eshetőleges szándék csupán az eredményként megfogalmazott veszélyhelyzetet foghatja át (limitált veszélyeztetési szándék), ám az ezen túlmenően jelentkező, a veszélyhelyzettel okozati összefüggésben levő bármilyen káros eredmény tekintetében már csupán gondatlanság állapítható meg, akár annak tudatos, akár hanyag formájában.

A Btk. rendszerében tehát a 186. §-ban foglalt közúti veszélyeztetés bűntette sem képez kivételt, annál kevésbé, mivel maga a törvény szövege semmiféle utalást nem tartalmaz arra vonatkozóan, miszerint a közúton megvalósított szándékos veszélyeztetés esetében a veszélyhelyzeten túli további káros eredményekre (súlyos testi sértés, annak minősített esetei, illetve tömegbaleset) az elkövető szándéka is kiterjedhetne.

Ennek hiányában pedig az e törvényhelyhez fűzött - a büntetési tételek alakulására alapított - miniszteri indokolás nem fogadható el irányadónak.

Amennyiben tehát az elkövetőnek a veszélyhelyzet okozásán túlmenő káros eredményre is kiterjed a szándéka, úgy a ténylegesen létrejött eredményhez képest kell a cselekményét minősíteni, mert ilyen esetben már nem "veszélyeztető", hanem materiális, "sértő" bűncselekmény valósul meg.

Ennek a veszélyeztető cselekmények súlyosabb büntetési tétele sem lehet akadálya, ugyanis az ezen - rendkívül ritkán előforduló - esetekben az elkövetés motívumára, valamint a megvalósítás módjára, eszközére is figyelemmel - általában - a testi sértés minősített eseteinek megállapítása foghat helyt (aljas indok, különös kegyetlenség).

II. A Btk. 172. §-a (1) bekezdésének rendelkezése értelmében segítséget annak a személynek kell nyújtani, aki megsérült, vagy élete, illetve testi épsége közvetlen veszélyben van.

A korábban kifejtettek szerint a szándékos veszélyeztetési cselekmények elkövetőjének szándéka kizárólag az általa kívánt vagy felismert és elfogadott veszélyhelyzet okozására terjed ki.

Nyilvánvaló, hogy amennyiben az ilyen cselekménnyel érintett személy a szándékos tevékenység következtében - sérülést nem szenvedve - kerül veszélyhelyzetbe, és e helyzetét előidéző a részére nem nyújt segítséget, az elkövető büntetőjogi felelőssége a segítségnyújtás elmulasztása miatt - az eredeti szándékra figyelemmel - nem állapítható meg.

Természetesen más a helyzet, ha a szándékolt veszélyhelyzetből következően a sértett bármilyen sérülést szenved, vagy az elkövetői tevékenységgel összefüggően újabb további veszélyhelyzetbe kerül.

Mivel az ilyen eredményre vonatkozóan az elkövetőt csupán gondatlanság terhelheti, ezért a Btk. 172. §-ának alapját képező humanitárius gyökerű, erkölcsi kötelesség teljesítése megköveteli a segítségnyújtást, és annak elmulasztása, a veszélyeztetési cselekménnyel bűnhalmazatban megállapítható.