I. A Be. 566. §-ának (2) bekezdése szerinti eljárásban a bíróságnak állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy a kényszergyógykezelés törvényi okai (Btk. 74. §) közül az alanyi jellegű feltételek továbbra is fennállnak-e.

II. Ebben az esetben az első fokú eljárás során tárgyalást kell tartani, és azon alakszerű határozatot kell hozni.

I. Kényszergyógykezelés esetén a Be. 566. §-ának (2) bekezdése értelmében az ügyben eljárt elsőfokú bíróság a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt az ügyet újból megvizsgálja, és ha azt állapítja meg, hogy a kényszergyógykezelés szükségessége már nem áll fenn, a kényszergyógykezelést megszünteti.
Ebben az eljárásban a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a törvényben írt (Btk. 74. §) azok az alanyi jellegű feltételek, amelyek a kényszergyógykezelés elrendelését megalapozták, továbbra is fennállanak-e.
A Be. 566. §-ának (2) bekezdése szerinti eljárásban a szükségesség körében tehát a tárgyi jellegű feltételek már nem vizsgálhatóak. Így nem lehet újból értékelni, hogy a kényszergyógykezelés alatt álló személy elbírált cselekménye büntethetőséget kizáró ok hiányában bűncselekmény tényállását valósítja-e meg, s utóbbi esetben milyen annak a súlya, jellege, s milyenek a személyi körülmények. Mindezeknek az eldöntése az ítélethozó bíróság hatáskörébe tartozott.
A Be. 566. §-ának (2) bekezdése szerinti - a kényszergyógykezelés felülvizsgálata iránti - eljárásban a szükségesség keretében azt kell vizsgálni, hogy a beteg meggyógyult-e, illetve a bűnismétlés veszélye fennáll-e, valamint hogy a kényszergyógykezelés - a beteg esetleg változott egészségi állapotára is figyelemmel - a társadalom védelme szempontjából a továbbiakban nem szükségtelen-e.
Ha az említett körben való vizsgálat eredményeként a bíróság azt állapítja meg, hogy a kényszergyógykezelés szükségessége már nem áll fenn, a kényszergyógykezelést a Be. 566. §-ának (2) bekezdése értelmében megszünteti.
II. A Be. 566. §-ának (1) bekezdése értelmében a kényszergyógykezelés felülvizsgálata során az elsőfokú bíróság tanácsban, végzéssel tárgyaláson határoz. A tárgyaláson meg kell hallgatni az ügyészt, a védőt és - feltéve, hogy állapota miatt megjelenhet, és a jogainak gyakorlására képes - a kényszergyógykezelés alatt álló személyt.
A Be. 101. § (2) bekezdése értelmében ebben az eljárásban két orvos szakértőt kell alkalmazni.
Ellentétes tartalmú bizonyítékok a tárgyalás során is felmerülhetnek. Érdemi döntést igényel annak megállapítása, hogy a kényszergyógykezelés megszüntetésére nincs alap. Éppen ezért a bíróság nem csak akkor határoz a "megszüntetés felől", amikor a kényszergyógykezelés szükségessége nem szűnt meg.
Ezek a körülmények nyilvánvalóvá teszik, hogy az első fokú eljárásban minden esetben tárgyalást kell tartani. A bíróság a kényszergyógykezelés indítványra történő felülvizsgálatát kizárólag akkor mellőzheti, ha erre már három hónapon belül sor került.
Tanácsülésre nem kerülhet sor még akkor sem, ha a tárgyalás kitűzése előtt a kényszergyógykezelés szükségességét igazoló egybehangzó adatok állnak rendelkezésre. Még kevésbé felelne meg a jogszabály helyes értelmének az az álláspont, hogy ilyen esetekben határozathozatalra nincs is szükség.